MIÉRT Erdélyi Perpatvar

A középiskolásoknak szóló vitaklub és vitavetélkedő

Középiskolásoknak szóló vitafórummal és képzéssorozattal kívánunk hagyományt teremteni ötletek, eszmék és gondolatok ütköztetésének Erdély-szerte. A MIÉRT Vitaklub és Vitavetélkedő lehetőséget ad középiskolás vitacsapatoknak helyi és országos szinten is összemérni tudásukat.

GYTIT

Ismerkedj meg a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács csapataival

Középiskolásoknak szóló vitafórummal és képzéssorozattal kívánunk hagyományt teremteni ötletek, eszmék és gondolatok ütköztetésének Erdély-szerte. A MIÉRT Vitaklub és Vitavetélkedő lehetőséget ad középiskolás vitacsapatoknak helyi és országos szinten is összemérni tudásukat.

01. Érvelők ligája

Rólunk

A Salamon Ernő Gimnázium, filológia szakos tanulói vagyunk, Gyergyószentmiklósról

Miért szeretnétek jelentkezni az Erdélyi Perpatvarba?

Az iskolában szereztünk tudomást a versenyről, amely felkeltette az érdeklődésünket és ezúton kifejtenénk, hogy miért szeretnénk jelentkezni. Úgy érezzük, hogy a versenyhez szükséges feltételeknek megfelelünk. Először is szeretünk csapatban dolgozni, véleményt kinyilvánítani és normál keretek között vitázni. Eddigi tudástárunk mellett fejleszteni szeretnénk a logikus érvelést és gondolkodást. Egymással már számos alkalommal folytattunk eszmefuttatásokat, amelyből arra engedtünk következtetni, hogy remek csapatot alkothatunk és mindezt a verseny keretein belül kamatoztathatjuk. Bízunk benne, hogy erre lehetőségünk is nyílik.

Első
csapattag

Második Csapattag

Harmadik Csapattag

Fodor Dorottya

Gyergyó-kilyénfalva

Szabó Krisztina

Gyergyó-szárhegy

Mandel Ágnes

Csíkszereda

Salamon Ernő Gimnázium

Salamon Ernő Gimnázium

Salamon Ernő Gimnázium

Első
Forduló

Második Forduló

Harmadik Forduló

Negyedik Forduló

Országos helyezés.

Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács

02. Disputandum

Rólunk

Három 16 éves talpraesett, lázadó lelkületű fiatalból áll a csapatunk akik fejlődni szeretnének ezen a téren.

Miért szeretnétek jelentkezni az Erdélyi Perpatvarba?

A csapatunk is fontosnak tartja az indoklást és a vita megfelelő formáját, ezért szeretnénk elsajátítani az ehhez szükséges képességeket. Szeretnénk sikeres emberek lenni a jővőben és ennek elengethetetlen kelléke más emberek meggyőzése a saját véleményünkről, illetve mások nézőpontjainak megértése és figyelembe vevése. Ezek segítségével valamilyen szinten manipulálni tudjuk az embereket, nyilván a pozitív céljaink eléréséhez. Ezt szeretnénk megtanulni illetve felhasználni az életben mások megkárosítása nélkül. Ezek mellett teljes fegyelemmel és megfelelő hozzáállással vennénk részt a kurzusokon, programokon amennyiben elnyerte tetszésüket a csapatunk gondolkodásmódja illetve motivációs levele.

Első
csapattag

Második Csapattag

Harmadik Csapattag

György Tamás

Gyergyó-szent-miklós

Bereczky Ákos

Gyergyó-szent-miklós

Tódor Médi-Adél

Gyergyó-szent-miklós

Salamon Ernő Elméleti Líceum

Salamon Ernő Gimnázium

Salamon Ernő Gimnázium

Első
Forduló

Második Forduló

Harmadik Forduló

Negyedik Forduló

Országos helyezés.

Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács

03. Jog-Ászok

Rólunk

Annak ellenére, hogy mindhárman külön jelentkeztünk és nem igazán ismertük egymást, viszonylag találtunk pár lenyeges dolgot, amik közösek bennünk. Értsük mi ezalatt a csapatszellemet, hiszen szeretünk csapatban dolgozni és meghallgatjuk egymás véleményét. Ugyanakkor nagy zenekedvelők vagyunk.

Miért szeretnétek jelentkezni az Erdélyi Perpatvarba?

Csapatunk jó indokokkal jelentkezett ebbe a versenybe. A fontos, hogy az itt elsajátított tudást az életben fel szeretnénk használni, legyen szó épp a szakmánkról vagy akár általános vitákról. Nagyon lényeges dolog az életben, hogy merj kiállni a saját véleményed mellett. Mi épp ezért vagyunk most itt. Sok esetben nem tudjuk elfogadni, ha nincs igazunk, ezért képesek vagyunk a végsőkig megcáfolni egy másik személynek a véleményét. Kíváncsian és nagy-nagy érdeklődéssel várjuk a versenyt.

Első
csapattag

Második Csapattag

Harmadik Csapattag

Orbán Roland

Gyergyó-szent-milklós

Nagy Ottilia

Gyergyó-alfalu

Nagy Klementina

Gyergyó-alfalu

Salamon Ernő Gimnázium

Salamon Ernő Gimnázium

Salamon Ernő Gimnázium

Első
Forduló

Második Forduló

Harmadik Forduló

Negyedik Forduló

Országos helyezés.

Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács