A középiskolásoknak szóló vitaklub és vitavetélkedő

Középiskolásoknak szóló vitafórummal és képzéssorozattal kívánunk hagyományt teremteni ötletek, eszmék és gondolatok ütköztetésének Erdély-szerte. A MIÉRT Vitaklub és Vitavetélkedő lehetőséget ad középiskolás vitacsapatoknak helyi és országos szinten is összemérni tudásukat.

MAGUNKRÓL

A Magyar Ifjúsági Értekezlet Kárpát- medence legnagyobb ifjúsági szervezete, Romániában 382 tagszervezettel, amely tagszervezetei által arra hivatott, hogy az erdélyi magyar fiatalok szakmai, kulturális, sport és ifjúsági programok szervezését lebonyolítsa. Fontos számunkra, hogy az erdélyi kisebbségben élő fiatalok számára megmutassuk lehetőségeiket, arra biztassuk őket, hogy maradjanak itthon és alapítsanak családot itt. Ugyanakkor szeretnénk tudatosítani bennük a társadalmi felelősségvállalás egyéni fontosságát valamint a szakmai felkészültség relevanciáját, ezek mentén, az ő igényeikre válaszolva szervezzük meg országos, regionális és területi rendezvényeinket.

Célunk

A kezdeményezés célja, hogy vitakultúrát építsünk ki az erdélyi magyar fiatalok körében. Célunk, hogy magabiztosan elsajátítsák a Karl Popper-vita alapjait és a mindennapi életbe fel tudják használni az itt szerzett tapasztalatokat. Hosszútávú célként említendő a nemzetközi vitaversenyekre való továbbjutás és Erdély képviselete nemzetközi szinten.

Kövess minket a következő online platformokon!

Jelentkezz a területednek megfelelően

Háromfős középiskolás csapatokat várunk Erdély legnagyobb vitavetélkedőjébe! Ha Bihar-, Maros-, Kolozs-, Szilágy- megyéből, Csík-, Gyergyó-, Udvarhely-, vagy Háromszékről vagytok, akkor válasszátok ki a MIÉRT területi szervezeteit, akik felveszik veletek a kapcsoltatot. Akkor se aggódj, ha más településről jelentkeztek, nincs más dogotok, mint a jelentkezés gombra kattintani.

Területi szervezetek

PROGRAM

A IV. MIÉRT Erdélyi perpatvar részletes programja

01.

JELENTKEZÉS

Háromfős közpiskolás csapatokba szerveződve jelentkezhetnek. Nem kötelező mindhárom csapattag egy iskolából legyen, de területileg közel kell élnetek.  

02.

Jelentkezők kiválasztása

A jelentkezőket a területi szervezetek és a MIÉRT Perpatvar szervőzi választja ki a motivációs indoklás alapján.

03.

Országos képzés

Online képzésen sajátítják el az elméleti tudást az akadémiai vitáról: beszédtechnika, logikai érvelés, akadémiai vita szabályai.

04.

gyakorlás

Csapatonként különböző témák mentén gyakorlhatjátok a képzésen szerzett elméleti tudást.

05.

elődöntő

December 12-én online elődöntőn jut tovább a legjobb 12 csapat a székelyudvarhelyi döntőbe.

06.

Döntő

A december 16-ai székelyudvarhelyi döntőn kiderül: melyik az erdélyi legjobb középiskolás vitacsapat!

területi szervezők

Rólunk

Középiskolásoknak szóló vitafórummal és képzéssorozattal kívánunk hagyományt teremteni ötletek, eszmék és gondolatok ütköztetésének Erdély-szerte. 

FőszervezőK

partnerek

Elérhetőségeink

Látogass el a közösségi oldalainkra és a weboldalunkra.